"Folyamatosan változik a bennünket körülvevő világ, s benne mi magunk is. Mindannyian azt szeretnénk, ha ezek a változások pozitívan befolyásolnák életünket, személyiségünket. Fejlődésre törekszünk kívül-belül. Mégis, sokszor nem a legmegfelelőbben alakítják életünket a körülmények, nem a legjobb irányban alakul az életünk, a személyiségünk. Amikor ezt felismerjük, szeretnénk visszaváltozni egy régebbi állapotunkba, legszívesebben visszatekernénk az időt, hogy másként dönthessünk, tudatosabban cselekedhessünk, s ezáltal jobb és boldogabb emberek lehessünk."
Leo Mujic - www.pecsibalett.hu
Éppen Paulo Coleho idézeteket olvasok. Mégis Mujic-ot raktam ki. A kettőnek valahol mégis köze van egymáshoz. Mindketten a boldogságra való törekvésről beszélnek.
Miközben az ember keresi a saját boldogságát, utat jár be. Az élet útját. Ezen az úton azonban örökké kisgyermek marad mindenki. Folyton folyvást megégetjük magunkat, elvágjuk az ujjunkat. Néha-néha megtaláljuk, amit kerestünk, egy napsütéses délutánban, egy nyugodt, harmonikus pillanatban. A sikerben, a szerelemben. Olyankor felvidulunk és megyünk tovább az úton, ahol újra meg újra megégetjük és megvágjuk magunkat. Sokszor másokat is. Visszacsinálnánk, de nem lehet. Vajon mi lehet a megfelelő recept?? Kérdezzük. A válasz: találd meg! de ne feledd minden alkalommal kicsit más és más. Éppen, ahogyan a művészet. Nincs két egyforma alkotás, előadás. Azonban minden alkotás a boldogságot hivatott átadni az alkotónak és a nézőnek egyaránt.
